álmodó

álmodó

csendben álmodom
magamat
ahogy átfolyik rajtam az élet
nem fázom többé
nem félek
nem remélek
csak lélegzem
be az éjszakát
és ki a nappalt
csak élek
csak élek

egy májusi hajnalon

egy májusi hajnalon

anyám egy májusi hajnalon
lányod gyöngyvirággá változott
karcsú szárán gyémántharangok
ringnak a szélben
és csillogó vízről szőnek álmokat
mit szemeidben láttam
s tükröződtem benne
mikor lágy hajad sátorként borult rám
s te rám ragyogtál
mint ezerszínű szivárvány
szívemben harangok szóltak
így küldöm lényegét a szónak
hogy szeretlek
mert megszülettem
s lányoddá lettem

üzenet a múltból

üzenet a múltból

üzenet a múltból

lélegzet visszafojtva vártam
ahogy tettem egymás után a lábam
a víztől iszamos köveken
egymás után
apránként
lassan haladva a sodró patakban
fejem felett a fák közt
az ég halvány ablaka
ragyogott messze fent
míg idelent derengett
az erdő árnyéka
emlékek játéka
vagy valami más
incselkedett velem
de ahogyan megálltam
a vízben megláttam
hogy erdei tündérek fürdenek
csilingelő hangjuk szalad a habokon
hajuk fehér fodrokat vet
nevetésük emléke máig fülembe cseng
szívemben a régmúlt idő
így néha feldereng

tegnap még

tegnap még

tegnap még csak bontogatta magát a tavasz
ráérősen a rejtőző rügyekből
ma már ha a fák alatt haladsz
rád ömlik mint túlcsordult üvegből
az erdő fényes ragyogó zöldbe öltözött
talpad alatt süppedő moha
érezd hogy szívedbe új erő költözött
ami nem múlik többé soha
az útszéli öreg tölgy arany fénye felragyog
vén ágai hegyén ifjú levelek
halk suttogással köszöntik a napot
s reggeli esőben fürdenek
ő nem érzi szívében a csordogáló perceket
neki az idő még lassan sem halad
csak tudja hogy eljött újra a kikelet
s az ágvégen az élet egyszer csak kifakad